A nevem Darida Tibor, 50 éves vagyok és Szegeden élek. Az elmúlt évtizedekben több küzdősportban szereztem jártasságot és 30 éve dolgozom edzőként. Emellett sikerült teológiai tanulmányaim során két diplomát szereznem, ami arra volt elegendő, hogy ráébredjek, milyen keveset tudok erről és a „másik” világról. Ez a kettősség nagy mozgásteret adott az életemben, mert a világiak előtt hívő voltam, a hívők előtt pedig világi - vagyis sikerült sehová sem tartoznom. Kicsit úgy néztek rám , mint egy félig bebábozódott hernyóra, amiről nem lehetett tudni, hogy mi akar lenni - lepke vagy hernyó. Úgy 8-10 éve kezdtem a gyerekeimnek verseket írni. Egy alkalommal a karácsonyi ünnepségre készültek, amikor is egy kortárs költőtől kellett néhány sort megtanulniuk, ami szerintem szörnyű volt. Nagy hangon kijelentettem: - Ennél még én is különbet tudok írni, pláne két sör után – hozzáfűzve, hogy egyáltalán nem iszom alkoholt. És nem tévedtem. Ha nem is állítottak nekem szobrot, mint a „gyermekeiért alkoholt fogyasztó mártír apának”, de azon a karácsonyon már a róluk írt versemet szavalták a fenyőfa alatt az iskolai ünnepségen. Ez volt az első szárnypróbálgatásom a nyilvánosság előtt. A komolyabb megmérettetést, nem sokkal később, a főiskolai tanulmányaim során – 42 évesen kezdtem el – egy esszé jelentette, amit Mea Culpa címmel írtam. Ez a néhány sor és az ezt követő figyelem ébresztett rá, hogy tudásbéli fogyatékosságom ellenére talán mégsem hernyó leszek. Később újabb és újabb írásaim születtek, melyeket egyre több elismerő szavakkal illették ismerőseim. Ezt követően már bizonyossá vált számomra, nincsenek véletlenek. Amint elkezdtem életre kelteni a regénybeli hőseimet, a Teremtő minden segítséget megadott azon embereken keresztül, akik nemcsak támogatták írói törekvéseimet, hanem sokszor jobban hittek bennem, mint én saját magamban. A mindennapok válságain is gyakran az írás segített át. Kettős életet éltem, mint Mézga Aladár – én is felfújtam a Guliverklimet – ha eljött az éjszaka, és utaztam. Csak nem a térben, hanem az időben. Ami több írásomban is visszatükröződik, az egy múltból felbukkanó emlék nyomán vált valósággá. Legalábbis számomra. Olyan volt átélni ezt a pillanatot, mint amikor gyerekként az öreg ház sötét padlásán egy porlepte ládában kincsekre bukkanok. Egy letűnt birodalom ránk hagyott kincseire. Római történetek hevertek abban a ládában, több ezer éves mesék. Ezeket megízlelve, olyan szereplők kezdtek életre kelni a történeteimben, akikben ott lakozik az emberbarát és Istenhívő, valamint az igazáért fegyvert fogó, lázadó lélek. Hiszem, hogy miden könyv több, mint egy egyszerű történetmesélés így akár életre is keltheti a bennünk szunnyadó hőst.

Könyvei