Költő, író. Nyírbátorban születtem 1988-ban, gyermekkoromat Pócspetriben töltöttem. Tizenéves korom óta foglalkozom versírással. Mindig is vonzott a művészetek és a kultúra világa. Hivatásomat is úgy igyekeztem megválasztani, hogy ettől a világtól ne szakadhassak el. A Debreceni Egyetemen szereztem történelem-magyar szakos tanári képesítést. A munkavállalás sodort Hajdúszoboszló városába. 2012 közepe óta élek ebben a hangulatos városkában, Emesével a feleségemmel együtt. Jelenleg a Bocskai István Szakképző Iskolában tanítok. Több versíró pályázaton eredményesen szerepeltem már.Mindemellett a 2013-as év elején útnak indított Polikróm művészeti folyóirat alapító-főszerkesztője vagyok. 2013 májusa óta a Cédrus-díj kurátori feladatait látom el. 2013 szeptemberében a Kortárs Költő Liga elnökének kértek fel. 2014-ben Közösségi kóter címen jelent meg regényem a Publionál. 2014 szeptemberében csöppent életembe kisfiam, Marcell.

Könyvei