Kocsis Nagy Noémi azaz Gerda Green. Egy és ugyanaz. Vagy mégsem? 1975-ben születtem Kolozsváron. Budapesten élek. Művészettörténész és író vagyok. 2000-ben diplomáztam az ELTE-n, mint művészettörténész és kulturális menedzser. 2009-ig a műkereskedelemben dolgoztam. 2001 -2019 között betű, grafikatörténet tanárként és szakdolgozati konzulensként tanítottam a KREA magánfőiskolán, a magam által írt tananyagokból. Tizenévesként is írtam már, de 18 éves koromtól főleg művészeti cikkeket, kiállításmegnyitó szövegeket, tanulmányokat. Két blogot. Jelenleg a Szerzői könyvkiadás blog szerzője és szerkesztője is vagyok. 2012 végén/2013 elején írtam meg az első könyvemet Fény és förtelem címmel. 2014. februárja óta vagyok a Publio Kiadó szerzője. Első könyvemmel a XXI. Nemzetközi Könyvfesztiválon vettem részt. A másodikat A kék macskát, 2014. decemberében mutattam be a Polihisztor Könyvesboltban, a kiadóm szervezésében. A harmadik a Fenevadak Erdélyben, melynek a bemutatója 2015. június 10-én volt, az ötödik Publio Írói Klub keretein belül. A negyedik A karlócai szellemház titka, így vált tetralógiává a sorozat. Saját nevemen: A Tündérherceg, Ízek innen és határokon túlról és az Egy őrült történet jelent meg szerzőtársakkal közösen. A 87. Ünnepi könyvhéten Békéscsabán és a Vörösmarty téren a kiadómmal vettem részt. 2016. október 14-én a Margó Irodalmi Fesztiválon voltam jelen. 2016. november 10-én a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválra hívtak meg. Életem első riportja Mészáros Mátyás:linken:http://publioboox.com/hu_HU/publio-kaleidoszkop-ii Keresztes Kata műsorvezető Fix tv Kata könyvespolcában, 2015-ben. Új könyvem A kínai rejtély, a krimisorozat új darabja 2019-ben jelenik meg. Könyveim: erotikus fantasy krimik, némi pszichotriller beütéssel, sok kulturális vonatkozással - lévén művészettörténész- és gasztro kalandozásokkal.

Könyvei