Lappints Levente vagyok, 1988 december 15-én születtem Győrben. Családom tagjai mindnyájan valamely értelmiségi szakmában dolgoznak, így gyermekkoromtól kezdve intenzív kulturális hatások értek. Kisiskolás korom óta szenvedélyem az írás, ezért is végeztem el külföldi munkám mellett a Krúdy Gyula Újságíró Iskolát, így ma már érvényes újságíró igazolvánnyal is rendelkezem. Szeretem az új kihívásokat, a kalandot, az utazást. Akkor is ez mozgatott, mikor 2012 januárjában egy bécsi álláslehetőséget ajánlottak. A döntés nem volt egyszerű, hiszen akkor másodéves egyetemista voltam a Nyugat-magyarországi Egyetem történelem szakán, de az új légkör, a kaland, és a nyelvtanulás végül is Ausztria felé billentette a mérleg nyelvét. Itt német nyelvtudásomat tovább képezhettem, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagodhattam más kultúrájú nemzetekről. Ausztriából hazatérve a Téti Kisfaludy Károly Általános Művelődési Központban kaptam állást, ahol főként rendezvények szervezésével, valamint a helyi negyedévenként megjelenő „Szülőföldem” című újság szerkesztésével foglalkoztam. Magánemberként is több sikeres sport, és szabadidős eseményt szerveztem. Az újabb munkahely váltást 2015 nyarán éreztem időszerűnek, amikor is a téti székhelyű Sokoró Ipari és Kereskedelmi Kft. egyik igazgatója ajánlott állást. Így 2015 augusztusától 2016 májusáig a Sokoró Kft. reklám és egyéb sajtó megjelenéseiért feleltem. A Kisalföld "Magyar Radír 2016" pályázatára írt novellám amely "A Terrorista" címet viseli, volt az első szélesebb közönség számára is elérhető írásom. Számtalan vers, novella, és félkész vagy kész regény várja a "fiókomban" a nyomtatásba kerülést, ezért örültem meg nagyon, mikor a Publió Kiadóra bukkantam. Első regényem melyet az oldalra feltöltöttem a "Napraforgó pálinka avagy Parázs a tűzre!" Reményeim szerint hosszú és eredményes munkát folytathatunk közösen a kiadóval.

Könyvei