Állatorvosnak lenni nem olyan romantikus kaland, mint azt gyerekfejjel elképzeltem, bár kétségkívül vannak lélekemelő pillanatai, ahogy lélekölőek is. Sok fejtörésre ad lehetőséget, de izgalomban legfeljebb akkor van részem, ha megközelítek egy teljes fogsorral „mosolygó” kutyát, vagy tizennyolc karommal hadonászó macskát. Az adrenalinhiányt kettőezernégyben kezdtem extrém sportnak azért nem minősülő novellaírással pótolni. Írásaim elsősorban a sci-fi és a misztikum témájában születtek, ám kreativitásom termékét az asztalfiókon kívül viszonylag kevesen élvezhették. Kettőezernyolcban megnyertem a Preyer Hugo novellapályázat második díját, ami akkora lökést adott az önbizalmamnak, hogy röpke hat évvel az esemény után – nem kevés noszogatás, unszolás és ösztökélés hatására – végre hajlandó voltam publikálni az első kisregényemet.

Könyvei