A szerelem örök

3 752 Ft

Cikkszám: 9789634245551 Kategóriák: ,

Gépelési hiba – Selena, akit rendre Serenának szólítanak és Jash, akit következetesen Joshnak, akkor találkoznak, amikor Selena éppen egy kontinensnyi távolságban tervezi újrakezdeni az életét. Az a rövidke találkozás azonban sorsdöntőnek bizonyul. Selena olyasmire veszi rá a mindig megfontolt és józan férfit, amire senki más nem lenne képes. Jash enged a kérlelő füstszürke szemeknek, abban bízva, hogy nem ez volt az utolsó találkozásuk. Vajon teljesül-e a lány titkos vágya és elegendő lesz-e a férfi eltökéltsége kettőjük számára is? Ha vargabetűkkel is, de rálelnek-e a közös útra, amihez a lány állatszeretete és a férfi hivatástudata reményteljes mankót nyújt?*Mindenki egyért, egy érte – Tom, Matt és Robert – a három muskétás – vállvetve élik a gondtalan egyetemisták életét. Egy világfi, egy sportoló és egy álmodozó, aki ugyanakkor végtelenül racionálisan látja maga körül a világot. Hármójuk szomszédságába költözik a kezdetben titokzatosnak tűnő Emma, akiről hamarosan kiderül, hogy egy apró gyermek édesanyja. Ketten azonnal kihúzzák a meghódítandó lányok listájáról, de a harmadik fiúnak, a legösszetettebb személyiségnek igazi kihívás a védelemre szoruló páros. Emmának azonban olyan múltja van, amely veszélyt hozhat mindannyiukra. Sikerül-e minden akadályt legyőzniük és elkergetni a vészfellegeket a szerelmesek és a kis baráti társaság élete fölül? A múlt, amely elől a lány menekül, tönkreteheti-e a jövőjét? És a múlt, amely keserűvé tette a fiút, képes-e szelíd bánattá válni egy szeretetteljes kapcsolatban?

Beleolvasok a könyvbe!

Szerző

ISBN

Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A szerelem örök” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük