A történelem legbizarrabb halálesetei (e-könyv)

600 Ft

Cikkszám: 9786158036115 Kategóriák: , ,

A történelem megannyi különleges: érdekes, bizarr, gyakran mókás momentumot rejt. A Kuriózum című sorozat ezeket igyekszik tematikus formában, könnyed stílusban kötetekbe rendezni úgy, hogy az olvasó számára remek szórakozást nyújtson.   
A Kuriózum című sorozat első darabja ötven bizarr halálesetet mutat be kronológiai sorrendben az emberiség elmúlt két és fél évezredéből. Az itt felsorakoztatott történelmi személyek némelyike – a maga korában – akár a mai Darwin-díjra is jó eséllyel pályázhatott volna. Találkozhatunk itt csónakázás közben a Hold tükörképét megölelni szándékozó kínai költővel, magát édességgel halálra tömő svéd királlyal, saját jóslatának bekövetkezése érdekében önmagát megölő olasz tudóssal, sportrendezvényre igyekvő, de a homlokát egy ajtó szemöldökfájába beverő francia uralkodóval, vagy felesége által egy hideg estén a saját házából kizárt és halálra fagyott zeneszerzővel.
Persze valakinek a halála, még ha az évszázadokkal korábban is következett be, mindig tragikus. Szeretnénk rögzíteni, hogy ezzel mi magunk is tisztában vagyunk, és a kötet összeállításával semmiképpen nem akartuk senkinek az érzékenységét megsérteni. Ugyanakkor az összegyűjtött és most közzétett esetek történelmünk részét képezik, és – bár a leírtak néha erősen a morbid humor terrénumára tévednek – gyakran hasznos információkat tartalmaznak, sőt nyomokban még tanulságot is hordoznak.  
Könyvünkkel arra is kívánjuk bíztatni a Kedves Olvasót, hogy élje életét óvatosan, nehogy néhány évszázad múlva egy hasonló kötet lapjain találja saját történetét. Ezt alapvetően kétféleképpen kerülheti el: egyrészt bölcsen óvja meg magát a bizarr haláleset lehetőségétől, másrészt ne váljon híres államférfivé, művésszé, tudóssá, akinek élete vagy halála szélesebb közösséget is érdekelhet.

Szerző

ISBN

Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A történelem legbizarrabb halálesetei (e-könyv)” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük