Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Bűntudat (ekönyv)

1 990 Ft

Milo Sturgis, a Los Angeles-i rendőrség gyilkossági csoportjának hadnagya és briliáns segítőtársa, Alex Delaware pszichológus ezúttal egy különösen rejtélyes bűntény felderítésében segítik egymás munkáját. A képlet első pillantásra szinte megfejthetetlennek tűnik. Egy frissen megvásárolt ház felújításakor egy hatvan évvel korábban eltemetett csecsemő csontváza kerül elő, és röviddel ezután a közeli parkban szintén egy gyermek csontokra, illetve egy fiatal nő holttestére bukkannak. A nőről, akit az elkövető valósággal kivégzett, hamarosan kiderül, hogy szerény, visszahúzódó, vallásos emberként ismerték, és megbízható nevelőnőként dolgozott gazdag családoknál.
Sturgis és Delaware a bűntények nyomába ered, és a szálak a hollywoodi filmipar két letűnt csillagához, egy házaspárhoz vezetnek, akik a nyilvánosságtól visszavonultan élnek, ezért csak igen fondorlatos módon lehet a közelükbe férkőzni. A meglehetősen szövevényessé váló ügyben Sturgis és Delaware a megérzéseire hallgatva nyomoz, így derítve fényt a kegyetlen valóságra.

Beleolvasok

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 199 pont!
Cikkszám: 9789636435028 Kategóriák: , ,

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó
Betekintő Olvass bele!

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Bűntudat (ekönyv)” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. info@rukkola.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv