Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Fenevadak Erdélyben

500 Ft

A Fény és förtelem és A kék macska című krimikből jól ismert Szepesi Herold és Báthory Olga nyomozópáros ezúttal elhagyják Budapestet.

Barátaik, Róbert és Ilonka összeházasodnak, és Erdélybe utaznak nászútra. Herold Párizsban szakmai találkozón vesz részt, így Olga egyedül marad otthon. Nyár van és uborkaszezon, Olgának ezért nem sok kalandban van része, míg el nem olvassa Ilonka levelét. Barátnője egy különös nagyasszonyról, a különc viselkedésű Szentkirályi Ágnesről számol be, aki szintén vendége az erdélyi nyaralóhelynek. A nyomozólány, arra gondolván, Jánossy Alfréd rendőrhadnagy barátja szavait idézve, hogy „a bűn soha nem alszik”, elhatározza, hogy ő is felkerekedik és elutazik Szovátára, Erdélybe. Szeretné közelebbről is szemügyre venni ezt a furcsa nagyasszonyt, akinek személyisége igencsak felkeltette a kíváncsiságát.  

Erdély festői környezetében és tájain semmi sem az, aminek látszik. Hőseinknek egyesült erővel ismét sikerül egy vérfagyasztó bűnügy kusza szálait apránként kibogozni, miközben a helyi kulturális sajátosságokba is betekintést nyernek és Olgát sem hagyja cserben intuitív ösztöne. Kultúra, erotika, horror, nyomasztó éjszakák és nappalok váltogatják egymást.

A könyvet Nyári Eszter grafikusművész illusztrációi és nagyszerű borítója díszítik, míg a kiadást újból a Publio Kiadó jegyzi.  

Beleolvasok

Készleten

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 50 pont!
Cikkszám: 9789633976999 Kategóriák: , , ,

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó
Betekintő Olvass bele!

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Fenevadak Erdélyben” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. info@rukkola.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv