Házibuli az anyalyukban (e-könyv)

1 190 Ft

Cikkszám: 9789638958129 Kategóriák: ,

Valószínűleg mindannyiunkban él az a vágy, hogy emlékezzünk a születés előtti életünkre. Hogy gondolkodó lény-e az embrió. Amikor pihegünk az áldott állapotban levő anya hasán, legszívesebben belebújnánk. Bele-bele. Így ikrenírva. Erről szól a Házibuli az anyalyukban.

 
Amikor ultrahangon voltunk a feleségemmel, megállapították, hogy a lányomnak december huszonnegyedikén kell megszületnie, a fiamnak meg január hatodikán. Isteni történet, mondtam az orvosnak. Szenteste és vízkereszt. És mi lesz, a fiút visszavarrják? Szerepel még a történetben egy Névtelen, két köldökzsinór, mint ugrálókötél, apa a világ első méhturistája, borvér és befalazott asszonyok. Kicsit sírós, kicsit röhögős.    Az istenbácsi, így kis ivel, Móricz Zsigmond Árvácskájának az átirata. A kilencvenes évek végén megismerkedtem egy nagyon csinos lánnyal, aki elnyerte „Az év árvája” díjat. Budapesten. Kapott egy félkomfortos, belsőudvari lakást. Kőműves volt a pasija, szerencsére nem falazta be, mint Elek bácsi az Anyalyukban az asszonyokat. A történet huszenegy zsoltárból áll, ahogy huszonegy részből áll az első kisregény is.    Születés és halál.    Erről szól ez a könyv.    És hogy lehet-e huszonegyre lapot húzni, az majd kiderül.

Szerző

ISBN

Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Házibuli az anyalyukban (e-könyv)” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük