Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Labirintus (ekönyv)

700 Ft

A labirintusok a különböző kultúrákban más-más jelentéssel bírtak. Néhány helyen egyféle beavatási út volt, melyben a lélek az útvesztőben való barangolás útján, megpróbáltatások közepette, végül a labirintus közepébe ér, és magasabb tudatállapotba kerül. Ez az élet, illetve az ember sajátos küzdelmének egyfajta analógiája. Bolyongunk, keresünk, gondolkodunk, harcolunk, és végül elérkezünk a középpontba, ahol önmagunkra találunk; ilyenkor rendszerint életünk új utakra lép, egy magasabb dimenzióba; ez a fejlődés alapja. Valójában mindegy, mit keresel életed során, mindegy, hogy mi számodra a boldogság forrása, mindez független attól a ténytől, hogy a keresés az emberi lét egyértelmű velejárója és hogy a keresés által megélt szenvedés és boldogság lehet egyedül fejlődésünk mozgatórugója. Ez a lélek útvesztője, a Labirintus. Erről szól a következő történet, mely a legenda és a történelem határára, Thészeusz és saját személyes életünk ötvözetéből pedig az idő és az időtlenség egységének furcsa homályába kalauzol minket…

Beleolvasok

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 70 pont!
Cikkszám: 9789633972953 Kategóriák: , , ,

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó
Betekintő Olvass bele!

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Labirintus (ekönyv)” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. info@rukkola.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv