Tudomány – tudás – disszemináció. Tanulmányok a Pécsi Tudományegyetem szakmai műhelyeiből (ekönyv)

990 Ft

Cikkszám: 9786155181443 Kategóriák: ,

Jelen kötet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség TÁMOP 4.2.3 számú, „Nyitott Egyetem – a PTE tudásbázisának disszeminációja” című pályázata támogatásával megvalósult TDK minősítő konferencia eredményeit tartalmazza. A TÁMOP projekt tervezése során éreztük, hogy a TDK mozgalommal kapcsolatos feladataink nem merülhetnek ki abban, hogy éppen a pályázat futamideje alatt a PTE karai által megrendezett szekciók lebonyolításában szerepet vállalunk, hanem a bolognai rendszerre való áttérés következtében megjelenő kihívásokra is meg kell próbálnunk innovatív módon reagálni. Az idő előrehaladtával látszott, hogy a TDK mozgalom adminisztrációja (az egyes szakok és Karok TDK felelősei) nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel, és a jubileumi TDK sorozat után néhány hónappal nem lesz egyszerű teljesíteni a vállalásunkat. Szerencsére a Grastyán Endre Szakkollégium lelkes közössége a segítségünkre sietett, és egy igazán figyelemre méltó kísérlet kerekedett a Minősítő Konferenciából. Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy olyan megjelenési lehetőséget biztosítunk a TDK fellépéssel éppen csak kacérkodó BSc és BA hallgatóknak, ahol gyakorló körülmények között mérettethetik meg magukat, s ahol felsőbb éves társaik is bemutatják a korábban elkészült munkáikat. Ugyanakkor a karok oktatóinak aktív részvételével biztosítjuk a szakszerű bírálatot is. Anélkül, hogy számszerű leltárokkal untatnám az olvasót, három elemet szeretnék kiemelni, ami alapján feltétlenül folytatandónak gondolom ezt a kísérletet. Eredetinek és hosszú távon követendőnek tartom, hogy középiskolás diákok meghívásával bővítették a szervezők a megszólítottak körét. Az egyetemen folyó hallgatói tudományos tevékenységről ennél meggyőzőbb tájékoztatást elképzelni sem lehet. Olyan dologgal szembesülhettek a meghívott gimnazisták, amellyel egyébként nehéz találkozni: a motivációval. Az előadók hitelesen mutatták be, hogy egyetemi hallgatóként komoly tudományos munkát lehet végezni, és a kézzelfogható eredmények mellett a fiatal kutatók örömüket is lelik a munkájukban. A különböző szakok, sőt karok hallgatóinak együtt szerepeltetése szintén jó döntésnek bizonyult. A TDK mozgalom izolálja a különböző tudományterületeken dolgozókat. Ez természetes is egy éles versenykörülmények között zajló rendezvényen. Ugyanakkor egy motivációs célzatú esemény színessé és vonzóvá válik attól, hogy rokon, de esetenként akár igen távoli területekbe is betekintést nyernek a részvevők. Végül, de nem utolsó sorban igen hasznosnak találtam, hogy az előadások egy része idegen nyelven zajlott, a hallgatóságnak ritkán nyílik lehetősége arra, hogy idegen nyelven gyakorolja és csiszolja előadói készségét.A folytatásban bízva ajánlom a kötetet forgatók figyelmébe ennek a kísérletnek az eredményét. Almási Gábor a TÁMOP 4.2.3 projekt szakmai vezetője

Szerző

ISBN

Kiadó

Beleolvasó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Tudomány – tudás – disszemináció. Tanulmányok a Pécsi Tudományegyetem szakmai műhelyeiből (ekönyv)” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük