Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Vigye a tűz

2 760 Ft

A rendszerváltás után tíz évvel hazatelepülő dúsgazdag em- berre hívja fel figyelmét a miniszterelnöknek az amerikai nagykövet. Kiderül, onnan azért kellett elmenekülnie néhány barátjával, mert az ottani rendőrségnek feltűnt, dél amerikai bűnözőknek, terroristáknak, vegyi és biológiai fegyvereket gyártottak. A magyar titkosszolgálat elfogadja a CIA segítségét, hogy a messzire nyúló, bűnözői szálakat felgöngyölíthes- sék. Nem meglepő, hogy az ideérkező CIA ügynökök és kommandósok nagyrészt magyar származásúak, akik közt egyik parancsnokként a több néven is szereplő Lijúl is megérkezik. Biológia a szakterülete, ezért olyan természetes, hogy részt vesz a hirtelen kialakult Ebola járvány kivizsgálásán, bár ő a majd húsz évvel azelőtti megerőszakolásáért akar elsősorban elégtételt venni. Szélsőséges jellemek tűnnek fel – a bérgyilkos, a zseniális tudós, az út menti lányok, az öreg-róka maffiózó – akik újra és újra megpróbálják összekuszálni a szálakat. A második részben már bebizonyosodik, hogy a főszereplő Lijúl anyja is ennek a társaságnak az áldozata lett két évtizeddel ezelőtt. A bosszú itt is elmarad, mert a sors nem engedi, hogy gyilkossá váljon, hajsza közben a bűnös maga magát robbantja fel. A cselekmény nagyrészt egy természetvédelmi területen játszódik, ami nagyon hasonlít egy alföldi tájra. 

Beleolvasok

Készleten

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 276 pont!
Cikkszám: 9789633813690 Kategóriák: ,

További információk

Szerző

ISBN

Kiadó

Betekintő

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Vigye a tűz” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. info@rukkola.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv