„Civilben” orvos és családanya vagyok. Mihelyt megtanultam írni és olvasni, a papírra rótt szavakba rejtett értékek, még ha olykor háttérbe is szorultak, az életem részeivé váltak. Szerettem fogalmazni és álmodozni – idővel ez a két kedves elfoglaltság észrevétlenül összefonódott. Pontosan már nem tudnám megmondani, mikor kezdtem el az első könyvem sorait papírra vetni, de az biztos, hogy hosszú évek teltek el az nyitómondat megszületése és a regény megjelenése között. Számomra az írás kemény munka, ugyanakkor kikapcsolódás is egyben, mely közben számtalan dolog motivál. Fő célom az olvasóim szórakoztatása, szándékom újat, izgalmasat, érdekfeszítőt, pihentetőt, esetleg megrendítőt adni nekik. Álmaimat és vágyaimat egy őszinte íróhoz méltóan az alkotásaimon keresztül szeretném bemutatni, remélve, hogy írásaimmal nyomot hagyhatok. Az írás mellett nagy figyelmet fordítok a kortárs, első sorban magyar írók munkásságra. Szívesen olvasom a modern irodalom mellett a klasszikusokat is. Leginkább a romantikus történeteket és az akciódús krimiket kedvelem, ezért legszívesebben ezekben a műfajokban alkotok.

Könyvei